home sitemap contact us  
Fõoldal arrow Cikkek arrow Magyar Narancs -interjú
   
Fõoldal
Kapcsolat
Publikációk
Cikkek
Egyéb
Események
Gyakori kérdések
Menütérkép
Legfrisebb
Kapcsolat
Levelezési cím:
1550 Budapest, Pf.:174
1138 Budapest, Tomori köz 18. fsz. 3.
Telefon:
+36 20 946 3074
+36 1 270 1670
Fax:
+36 1 236 0834
+36 20 940 1371
E-mail:
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
 
Magyar Narancs -interjú Nyomtatás E-mail

Orvosok és betegek az Interneten
Tünetvadászok
Neményi Márton 

A pszichológusok, pszichiáterek egyébként nem feltétlenül bánják, ha a beteg jól informáltan, akár már kész öndiagnózissal érkezik. Egyrészt sokszor jobban tisztában van vele, milyen folyamatok zajlanak a lelkében, mint a testében, így jobban képes eltalálni a pszichés betegséget, másrészt e tudományterület hozzáállása is más: „a belgyógyász mondhatja, hogy maga nem beteg, magának ott nem fáj – mi nem, mert ezt csak a beteg tudhatja”. Nincs meg tehát az a szigor, amelyet a fizikai bajokat kezelõ orvosok alkalmaznak, amikor a beteg Internetrõl összeszedett tudással felvértezve elfelejti, hogy a rendelõ asztalának melyik oldalán ül.

 

 A szexszel és a hírességekkel kapcsolatos témák után elõkelõ helyen állnak az internetes keresõprogramokba beütött betegségekre, tünetekre vonatkozó szavak. A felhasználók pedig nem csak keresnek, találnak is: még a ritkább testi és lelki bajok esetében is válogathatunk a magyar nyelvû tájékoztatók és szakmai anyagok között. Ez pedig átalakítja az egészségügyhöz, az orvosokhoz, de még a saját testünkhöz való viszonyunkat is.

Huszonéves fiú a nyakán megjelent rejtélyes csomók eredetét kutatja; tizenöt éves lány terhességi tüneteket vél felfedezni magán; középkorú úr kiirthatatlan gombafertõzéssel küzd; negyven éves nõ az áttétes agydaganatára szedett gyógyszerekrõl kérdez és a betegsége okozta mozgáskorlátozottsága miatt keres segédeszközöket. Csak pár kiragadott probléma, amelyre a betegek – egy egészségügyi honlap „orvos válaszol” rovata szerint – az Interneten keresztül várják a segítséget.
A betegségekrõl és azok megelõzésérõl szóló tájékoztatás internetes gócpontjai az egészségügyi portálok. Az utóbbi években beindult ilyen jellegû oldalak száma és minõsége jelzi, hogy ez a tudásigény hatalmas: a jól felépített és kivitelezett, teljes szerkesztõségeket felvonultató szájtok látogatottsági adatai százezrekben mérhetõk. Az egyik legrégebbi portál, a Vital.hu nemsokára arculatváltással és az interaktív szolgáltatások fejlesztésével szeretné növelni a havi „csupán” százezer látogató hétszázezer oldalletöltését, míg a praktizáló orvosoknak is hasznos (szakmai írásokat és híreket leközlõ) Weborvos.hu egy egész kis hírügynökséget mûködtet egészségügyi hírszerkesztésre szakosodott újságírókkal (és napi csaknem húszezer oldalletöltéssel). A portálok sokkal inkább számíthatnak azokra az alkalmi olvasókra, akik keresõprogramokon keresztül találnak rájuk (egy-egy betegségre, tünetre keresve), mint törzsközönségükre. Az egészségügyi húzótémákkal kapcsolatos tájékoztató anyagok tekintetében tehát nagy a verseny: minél feljebb kell kerülniük a Google vagy az Altavista listáján, ha a felhasználó például az onkológiára, a táplálkozászavarokra, a depresszióra és más népbetegségekre, vagy az idõszakos slágertémákra (mint a madárinfluenza vagy a húsevõ baktériumok) keres.
A szolgáltatásokat tekintve minden egészségügyi portál alapfelszereltségéhez tartozik az „orvos válaszol” rovat. Ez nem a nyomtatott magazinok számonként egy vagy pár kiragadott olvasói levelének leközlését és megválaszolását jelenti, hanem szó szerint értendõ: a portáloknak dolgozó általános és szakorvosok a beérkezõ, általában anonim levelekre ahogy lehet (legrosszabb esetben pár nap múlva) a rovat nyilvánosságán vagy e-mailben válaszolnak. Az általános egészségügyi szájtok igyekeznek a legtöbb szakterületet lefedni, a leveleket tehát továbbküldik a megfelelõ szakorvosnak, akivel kapcsolatban állnak (legyen az fogorvos, urológus vagy pszichoterapeuta). Elég csak ránézni a beküldött kérdésekre, rögtön látszik: az olvasók kortól, nemtõl, végzettségtõl és a baj komolyságától függetlenül írnak – méghozzá igen nagy számban (a Weborvos.hu oldalon ez napi 40-50 kérdést jelent). A portálok mûködtetõi azonban leszögezik: mindez nem helyettesíti a személyes vizsgálatot. „Sürgõs esetben ne írjanak, hanem forduljanak orvoshoz!” – olvasható az InforMed.hu Fontos tájékoztató menüpontja alatt. Hogy ez nem magától értetõdõ, azt dr. Gerencsér Emõke, a Weborvos.hu munkatársa is tapasztalta. „Vannak, akik azt hiszik, hogy mi akut ügyeletet végzünk, helyettesítjük mondjuk a baleseti ambulanciát. Ha valakinek elvágja a körfûrész a kezét, lefényképezi és elküldi a Neten, hogy mit csináljon – utána feljelent, mert két napig nem válaszoltam, és ezért bekényszerült a sebészetre. Amit mi csinálunk, az nem errõl szól, nem diagnosztizálunk, nem operálunk, nem gyógyítunk.”
A diagnózis már csak azért sem mûködhet, mert a betegek esetében sosem a teljes képet, az összes szükséges eredményt nézik, hanem csak azokat, amiket a levelében közöl: ez pedig gyakran csak egy-két kiragadott vérvizsgálati érték vagy részleges tünetleírás. Gerencsér Emõke nap mint nap tapasztalja, hogy a betegek nem értik: a normális leletértékek egyénenként (nem, kor, életmódbeli szokások, stb. szerint) változnak, így egy-egy eltérést csak kontextusban, a többi vizsgálati eredmény függvényében lehet értékelni. „Annyit tudok a betegrõl, hogy például a koleszterinszint mennyi; nem tudom, férfi-e vagy nõ, koraszülött-e vagy aggastyán, hogy van-e más baja, miért nézték egyáltalán a koleszterint. Õ pedig azt hiszi, ebbõl az egyetlen értékkel tudok valamit kezdeni. Szoktak is reklamálni, mert ilyenkor – természetesen – visszakérdezek.”
Nehezíti a helyzetet az anonimitás és az, hogy a betegnek nem csak testi folyamatai, de elõélete, életmódja, társadalmi státusza sem világos: így nagyon nehéz egyáltalán megszólítani õket. „A Neten az a borzasztó, hogy nem tudom, ki a kérdezõ. Nem tudom a képzettségét, a végzettségét, nem ismerem az alapokat, amire a választ építhetném, amit megért. Ha visszakérdez, már tisztábban látom a helyzetet, tudom, hogy fogalmazhatok kicsit bonyolultabban, vagy egyszerûbben kellett volna.” A doktornõ praxisában a személyes vizsgálat elõtt mindig megkérdezi ezeket a betegtõl (akiktõl egyébként elvárja a „nyolc általános mûveltségét”), hogy olyan analóg példákat hozhasson a magyarázat során, amelyet könnyen megért.
Nem csak kommunikációs nehézségek jelentkeznek az internetes orvoslás során: az anonim és látatlan kapcsolat orvos és beteg között jogilag is tisztázatlan. Dr. Kismarton Judit ügyvéd szerint (aki orvosi diplomájával évekig rendelt a Kékgolyó utcában és fájdalomcsillapítási tanácsokat adott a Daganatok.hu portálon) nagyon fontos, hogy az olvasók megértsék: az „orvos válaszol” szolgáltatások nem gyógyítani hivatottak. „Ezeken a honlapokon nem betegségrõl nyilatkoznak, hanem felvilágosítást, tájékoztatást adnak azok az orvosok, akiknek sok év gyakorlat után már egy levél alapján is van valami meglátásuk, hogy merre kellene elindulni. Ez nem pótolja a személyes vizsgálatot. Az olyan eset pedig, amikor az internetes tanácsadással kapcsolatban valamilyen káresemény következik be, és kártérítési ügy indulhatna, nincs szabályozva jogilag. Egyébként sincs az az orvos, aki vállalja azt a felelõsséget, hogy egy levél alapján diagnózist állít fel és vényköteles gyógyszereket ajánl, kockáztatva, hogy ezt a beteg valamilyen módon beszerzi.” A személyes vizsgálat során ugyanis a páciens amint belép a rendelõbe, létrejön egy sajátos jogi viszony közte és az orvos között, amelyben mindkét félnek vannak jogai és kötelezettségei. Errõl az Interneten nincs szó. Ezért nem gyõzik felhívni a páciensek figyelmét, hogy bármi baj van, menjenek és nézessék meg magukat – de az ügyvédnõ szerint a betegnek, ha úgy érzi, az internetes tanáccsal kárt okoztak neki, még e figyelmeztetés hiányában silehetõsége jogorvoslatra, hiszen nem vizsgálták meg, a már meglévõ leleteit nem tekintették át. Õt terheli tehát a felelõsség saját döntéseiért (gyógyszer beszerzése, a rendelõ kerülése) még akkor is, ha hallgatott a válaszoló-tanácsadó orvosra.
Jogi és etikai szempontból kérdéses lehetne még a tanácsadó kiléte, illetve a reklámfelületként használt válaszlevelek. Dr. Kismarton Judit szerint azonban ezekkel nincs baj: bár valóban a kérdezõ számára nem ismert, hogy tényleg egy végzett orvos ül az internetes csatorna másik végén, szinte elképzelhetetlen, hogy nagyobb, komoly cégek által támogatott portálok esetében ne így lenne. Az a válaszlevél pedig, amelyet például egy magánklinika nevében írnak alá (ahogy gyakran meg is történik), még akkor sem minõsül direkt reklámnak, ha azt tanácsolják benne a betegnek, hogy jöjjön be személyes konzultációra. Az orvosi adatközlõ – nem összehasonlító, hivalkodó – önreklám különben is engedélyezett.
Ha az Interneten „praktizáló” orvosok lehetõségei ennyire korlátozottak, miért érvényesül mégis az az általános tapasztalat, hogy sokan, ha valami bajuk van, elõször a világhálón keresnek testi-lelki enyhülést ahelyett, hogy – ami sokkal célravezetõbb lenne – elmennének a rendelõbe? „Van, aki szégyelli a betegségét, ezért érdeklõdik elõször nálunk… van, akinek nincs ideje dokihoz menni és reméli, hogy mi mindent helyettesítünk. Nagyon sokat kell a rendelõben várakozni, van, hogy nem is bízik orvosában, úgy érzi, félvállról veszik az ügyét.” - dr. Gerencsér Emõke véleményét saját orvosi tapasztalatai alapján az ügyvédnõ is megerõsíti. „Senkinek nem tudom felróni, ha nem várja végig a több órás várakozási idõt. A pár Magyarországon maradt orvos ugyanis iszonyatosan túlterhelt, körülbelül harminc beteg jut egy háziorvos egy rendelési idejére – aki ennyi embert négy óra alatt tisztességesen el tud látni, az elõtt le a kalappal”. Dr. Kismarton Judit szerint nem csak az ellátással van a baj: sokszor tapasztalta, hogy betegek „a Neten olvasott vagy a szomszédasszonytól kapott tanács hatására” belenyugszanak helyzetükbe, és nem is keresik az orvost, nem tudván, hogy valójában mekkora a baj. A személyes vizsgálat halogatását és az internetes szolgáltatásokhoz fordulást pszichológiai tényezõkkel is magyarázhatjuk. „Saját belsõ félelmeink hatására hajlamosak vagyunk homokba dugni a fejünket, ha pedig betegek vagyunk, gyakran a legrosszabb lehetõségre gondolunk, ezért vonulunk vissza értelmileg és érzelmileg” – mondja Varjú Katalin pszichológus.
Mindezek ellenére az Interneten válaszoló orvosok hiszik, hogy van értelme munkájuknak, leveleikkel tényleg képesek segíteni. „Nekem az a dolgom, hogy megtanítsam az olvasóimat kérdést föltenni. Egyszavas levelekkel – ha például csak ennyit írnak: tüdõrák vagy hasmenés – nem tudok mit kezdeni. Az igazi munka akkor kezdõdik, amikor a betegnek van egy már diagnosztizált betegsége és errõl mindent tudni szeretne. Ekkor összefoglalom a tudnivalókat (tünetek, terápiás lehetõségek, statisztikák) – nem azt mondom, meddig fog élni, hanem hogy statisztikailag mi várható. Ezután kérdezhet konkrétumot. Azokkal pedig, akik így állnak hozzá, fantasztikus a kapcsolatom Interneten keresztül is, igazi családi betegek õk.” Dr. Gerencsér Emõke három éve napi több tíz levélre ír részletes választ a Weborvos.hu portálon. A szerkesztõségtõl ezért nem fogad el pénzt, munkáját terápiának tekinti – „jól esik a saját problémáimat félretéve másoknak segíteni. Itt egészségnevelés, életmódbeli és ápolási tanácsadás folyik – és segítünk, ahol tudunk.” A betegeknek körültekintõen megírt leveleire érdemi választ tud adni, ha azt kérdezik, operáltassák-e magukat, mûtét után mire számíthatnak, mit kell tudni valamely készítményrõl, eszközrõl. Van, aki úgy érzi, nem kap elég információt az orvosától, vagy az tisztességtelen volt vele – ha a doktornõ egyetért, tanácsolhatja, hogy keressen másik orvost, ha pedig szakmailag szabályosnak látja kollégája magatartását, elmagyarázza a betegnek, mi miért történik vagy nem történik. „Kétségbeesett levél jött, hogy valakinek lichen van a szájában, ez pedig rákmegelõzõ állapot, de nem csinálnak vele semmit, csak háromhavonta ellenõrzik. Neki el kell mondanom, hogy a négyféle lichen közül csak kettõbõl lehet rák, ezek csak egy százalékából lesz is – de ha ellenõrzik és véletlenül abba az egy százalékba esik, száz százalék, hogy elcsípik. Meg kell próbálnia elérni a lelki nyugalmat. A beteg ugyanis mindig kiszolgáltatott, fél, egyedül van a betegségével, és ha téves információkkal félreviszik, helyre kell raknom, éreztetve, hogy nagyon fontos nekem – és ez nem feltétlenül vigasztalást jelent, csak tisztánlátásra törekvést. Lefordítom a latin szavakat, amiktõl akkor is félnek, ha jót jelentenek. Betegjogokról is felvilágosítást adok, a csodaszereket, médiatorzításokat igyekszem a helyükre tenni.”
Az interaktív „orvos válaszol” szolgáltatások mellett az egészségügyi portál olvasói számára a fõ információforrást a hírek és a hosszabb, tájékoztató, ismeretterjesztõ szövegek jelentik. Ezek szólhatnak egy tünetrõl, betegségrõl, betegségcsoportról vagy valamely terápiás módszerrõl, egészségügyi trendrõl – mint egy nyomtatott magazinban, csak mennyiségileg és minõségileg is többet nyújtanak: általában jól megírt, a téma összes szempontját feldolgozó, megbízható írások ezek, amelyek jó támpontokat adhatnak a betegeknek. A legtöbb portál teljes egészében a laikus betegeknek szól, nem egy helyen azonban kifejezetten orvosoknak, szakmabelieknek szóló anyagokat találhatunk – nem is beszélve az on-line orvosi folyóiratokról, a korlátlanul hozzáférhetõ tudományos igényû, képekkel illusztrált betegség- és esetleírásokról. Hipochonder hajlamú Internet-használók számára ezek olvasása rosszul végzõdhet: saját vélt vagy valós tüneteiket csak részben érthetõ, ezért kifejezetten ijesztõ kontextusban visszaolvasva könnyen kialakulhat alaptalan, de komoly betegségtudat, amely nem csak az érintett betegeket és orvosaikat, de az egészségügyi kasszát is megterhelheti.
„Természetes, hogy kitárult a világ, és a betegeket érdekli betegségük, kezelésük, de az a véleményem, hogy ha olvasok az Interneten egy betegségrõl és annak a tüneteit magamon látni vélem, az egy eleve meglévõ hajlamon múlik. Ezzel kapcsolatban nagyon szigorúan kell fellépni – a legnagyobb betegségek influenza-szerû tünetekkel kezdõdnek és nem lehet mindenkit leszûrni, aki kettõt köhög. A beteg viszont olvas és úgy megy orvoshoz, hogy lediktálja, milyen vizsgálatokat kér, majd felháborodottan levelet ír nekem, hogy a doki még ezeket sem képes megadni. Pedig ez sehol Európában nem így mûködik.” A beteg pedig ilyenkor vagy perel, vagy addig keres, amíg nem talál valakit, aki beutalja a százezrekbe kerülõ képalkotó vizsgálatokra, Gerencsér Emõke szerint tehát szigorúan utána kellene nézni, hogy az illetõ orvos megalapozottan küldte-e tovább a pácienst ezekre. „A Netzseni beteg egyébként külön kategória: mindent tud. Õ már nem is ereszkedik le az orvos szintjére, nem kell konzultálni, meg is operálná magát, csak nincs ideje vagy eszköze. Valójában bizonytalan az õ lelke is, és csak megerõsítést akar arra, amit a Neten olvasott. Nehéz velük, mert ragaszkodnak az egy megtanult betegséghez vagy terápiához, és nehéz eltéríteni õket.”
A páciensek túlzott tájékozottságával már Dr. Kismarton Judit is találkozott: „Sokszor olvasnak valamit és azt hiszik, hogy maguk is jártasak az orvoslásban. Az ilyen emberek sajnos elfelejtik, hogy ahhoz, hogy beteg emberek betegsége terén felett biztos ismeretekkell rendelkezzünk, hat évnyi tanulás és 8-10 évnyi tapasztalat szükséges.” Azt azonban egy megkérdezett orvos sem gondolja, hogy az Interneten fellelhetõ tudományos anyagokat (amelyek mára a teljes szakmának nélkülözhetetlen segítséget adnak) el kellene szeparálni a laikus olvasóktól. Az ügyvédnõ szerint bele kell törõdni, hogy az ehhez a munkához mindenki érteni próbál –tekintettel arra, hogy az ember egészségérõl van szó. Az orvosoknak kemény munkával meg kell tanulniuk tehát a betegek nyelvén, , és valamilyen tömeges tájékoztatásra lenne szükség, hogy a nem egészségügyi szakember is  megértse és az írott sajtóban, a betegek részére készült anyagok tartalmát.: ezen  írások nem nekik szólnak, így csak ártanak maguknak azzal, hogy a latin szótárat elõvéve értelmezni próbálják azokat. „Érdekes, hogy az orvostudományban általában kompetensnek érezzük magunkat, míg a villamosmérnökkel, fodrásszal többnyire nem kezdünk szakmai vitát.”
Úgy tûnik, ha a saját testünkrõl, egészségünkrõl van szó, elveszítjük józan ítélõképességünket és nem tudunk távolságot tartani a témától. A pszichológus szerint ez nem feltétlenül baj. „Ez szó szerint vérre megy, és míg az, hogy mi van a kocsimmal, legfeljebb pénz kérdése, az én testem egy és oszthatatlan, amelyben én vagyok a leginkább kompetens. A bajban érzett túlzott aggodalom tehát bizonyos szintig az ép mûködésünk jele. Ez még nem hipochondria, amely paranoid téveszme és amelyet az elmebetegségek közé sorolunk. Azért nehéz tudományosan kezelni, mert bármely kórképben, betegségcsoportban felbukkanhat, személyiségzavarosok épp úgy produkálhatják, mint depressziósok” – mondja Varjú Katalin.


 
 
   
Back Top