home sitemap contact us  
Foldal arrow Publikcik arrow Euthanasia Nemzetkzi Kitekintssel
   
Foldal
Kapcsolat
Publikcik
Cikkek
Egyb
Esemnyek
Gyakori krdsek
Mentrkp
Legfrisebb
Kapcsolat
Levelezési cím:
1550 Budapest, Pf.:174
1138 Budapest, Tomori köz 18. fsz. 3.
Telefon:
+36 20 946 3074
+36 1 270 1670
Fax:
+36 1 236 0834
+36 20 940 1371
E-mail:
Az email cm vdve van a spam botoktl, a megtekintshez a JavaScript bekapcsolsa szksges
 
Euthanasia Nemzetkzi Kitekintssel Nyomtats E-mail

 

Euthanazia Nemzetközi Kitekintéssel

Szerkesztve:  2001.

ÖSSZEFOGLALÁS



Az euthanasia lényege nem más, mint hogy egy terminalis állapotba jutott beteg a saját sorsát érint kérdésekrl döntsön. Különösen fontos és kényes kérdés ez, hiszen a modern technika lehetvé teszi azt, hogy az életet napokkal- hetekkel is lehessen prolongálni. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy az ily módon meghosszabbított élet a beteg számá-ra elfogadható. Tehát a probléma nem az, hogy milyen csoportok, milyen egészség poli-tika támogatja az euthanasiat, hanem az  a kérdés, hogy van e joga eldönteni az egyénnek,  hogy mit szeretne az élete végén. Az orvosok általában ragaszkodnak ahhoz, hogy a be-tegeket minden áron életben tartsák. Nem lehetünk meggyzdve arról, hogy ez teljesen helyes álláspont lenne. Amennyiben az életemet - akár tiszta tudattal is - úgy tudnák életben tartani, mint a kanadai Nancy B. esetében, úgy gondolom  jogom van eldönteni azt, hogy hónapokig mozdulatlanul egy ágyban, géphez kötötten akarok élni, vagy inkább lemondok a kezelésrl.
Megint más a helyzet akkor, ha egy agyhalál következik be és a pácienst így tartják élet-ben napokig. Úgy gondolom, hogy törvényi szabályozás sok olyan problémát is megol-dana, amely napjainkban az állampolgárokat foglalkoztatja.
Hazánkban  nagy vihart kavart annak a 11 éves kislánynak az esete, akit saját kérésére édesanyja a fürd vizbe fojtott, majd felravatalozott és ezt követen a rendrségen felje-lentette magát. A 11 éves kislány elviselhetetlen fájdalmaktól szenvedett, s emiatt kö-nyörgött édesanyjának hogy szabadítsa meg a fent említett módon a szenvedéstl. Na-gyon komoly probléma merült fel ennek az esetnek a kapcsán. Egyik kérdés, hogy miért szenvedett a fájdalomtól a kislány? Miért nem csillapították a fájdalmát? Mit érezhetett az anya saját gyermekének szenvedését nap mint nap látván? Mit érezhetett mikor tettét elkövette? Nem lett volna helyesebb egy ilyen gyógyíthatatlan betegnek esetleg a holland utat követvén „mercy killing”-et nyújtani? Szolgáltathatott volna okot a fájdalom az euthanasiara? Sorolni lehetne még azokat a kérdéseket melyek ezen eset kapcsán felve-tdnek.

A Remmeling Bizottság felmérése során az euthanasia indoklásához a betegek az alábbi okokat sorolták fel: ( a sorrend  az okra való hivatkozás gyakoriságát tükrözi)

•    emberi méltóság elvesztése
•    elviselhetetlen fájdalom
•    méltatlan halál
•    nem kívánnak mások terhére lenni
•    életunalom

Összegezvén , Hollandiában nagyon gyakori érv az euthanasia és az orvos által asszisztál halál mellet az önrendelkezési jog, mely a hollandok számára egyúttal „jog a halálhoz” fogalmat is takarja. A holland tapasztalat azt is világosan mutatatja, hogy az aktív euthanasia engedélyezése a gyakorlatban,  a beteg számára nem csak  mint választási lehetség létezik. A Remmeling riport kristály tisztán rávilágít arra, hogy a beteg kíván-sága nélkül is elvégzik a halált hozó beavatkozást.
Az euthanasia nem marad csupán „jog” a végs stádiumú betegek, alkalmas felnttek számára, annak ellenére, hogy számos biztosíték, garancia van bevezetve a visszaélések elkerülésére. Mint „jog” ( ha egyáltalán jognak nevezhetjük a halálhoz való jogot) szinte elkerülhetetlenül alkalmazott módszer a  krónikus betegek, mentalisan retardáltak idsek, depressziósak esetében.
Úgy gondolom, hogy az aktív euthanasia illetve orvos által asszisztált halálba segítésnek törvényi engedélyezése nagyon sok veszélyt rejt magában. Valószínleg ez az oka annak, hogy Hollandiát és Ausztáliát kivéve jelenleg sehol sem engedélyezett az aktív euthanasia. Sokkal kisebb a visszaélés lehetsége  passzív  euthanasia tekintetében. Mint már említésre került az USA két államában népszavazást tatottak az aktív euthanasiaról. Mindkét államban nem kis szerepe volt a katólikus egyház fellépésének abban, hogy a tervezet elutasításra került. A katólikus egyház szerint csak az aktív euthanasia létezik. Ennek viszont minden formáját egyhangan elutasítja még akkor is , ha azt az alany el-zetesen valamilyen formában kérte. A passzív euthanasiát sokáig egyáltalán nem ismer-ték el. Ez azon alapult, „ha a halál közeleg és már semmiféle terápiával nem akadályoz-ható meg szabad lelkiismeretben eldönteni, hogy a további gyógyítási kísérletekrl le-mond-e valaki, amely csak fájdalmainak meghosszabítását jelentenék.” Manapság a katólikus egyház is elismeri a passzív euthanasia létezését. A katólius egyházon belül megoszlik a vélemény a passzív euthanasiával kapcsolatban.
Napjainban szélsséges reakciókat kiváltó kérdéssé vált az euthanasia orvosi , jogi, és etikai oldala. Ennek az oka abban keresend, hogy:

•    a modern orvostudomány rohamos fejldésével lehetvé vált az emberi élet biológiai értelemben vett prolongálása
•   a modern társadalomban az ember értéke addig tart míg tenni, cselekedni tud, a tár-sadalom hasznára válthat (pl.. Hollandiában a Remmelink         tanulmány kapcsán az évi halálesetek 17,5%-ban a betegektl a beleegyezésük nélkül elvonták a kezelést. En-nek a végérvényes és     visszavonhatatlan döntésnek az áldozatatai fként nk voltak. Ennek oka az volt, hogy általában ids betegekrl van szó, és az idseb betegek kö-zött lényegesen nagyobb a nk aránya)
•    napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az emberi jogok. Általánosan elfoga-dott, hogy az embernek joga van saját sorsa fell dönteni. Ebbl logikusan az is kö-vetkezik, hogy joga van halálát, vagy a rajta elvégzett kezeléseket visszautasítani.

Ez utóbbi gondolattal szembesül az 1972. Évi Eü. Trv. 43§-a, mely szerint „ az orvos az általa gyógyíthatatlannak vélt beteget is a legnagyobb gondoskodással köteles gyógyíta-ni”. Nem mondja ki azonban azt, hogy ez mellzhet abban az esetben , ha a betegnek ez a kívánsága, illetve ha a beteg valóban gyógyíthatatlan.

Amennyiben a betegek önrendelkezési jogát vesszük figyelembe , akkor igen is el kell fogadnunk bizonyos kezelés elutasítását.  Ugyanígy  el kell fogadni azt ha vallási okokra hivatkozva pl. a beteg vérátömlesztésbe nem egyezik bele.
Manapság a passzív euthanasia godolatát egyre többen elfogadják.
Elbb utóbb az euthanasiahoz való jogot szabályozni kell. Az euthanasia legalizálására Tasnádi Dr. javasolja, hogy a Ptk 76. Cikkelyét az alábbiaknak megfelelen kellene mó-dosítani.
„Minden cselekvképes , illetleg végrendelkezési képességgel bíró embernek joga van a halált is választani” Természetesen ha ez ilyen formában módosulna és az aktív euthanasia legalizálva lenne a Btk. Is módosítani kellene. Esetleg vissza kellene állítani az 1963 eltt érvényes 282§ „ nem büntethet, aki valakinek határozott és komoly kíván-sága által bíratott arra, hogy t megölje”
Amennyiben a jogi szabályozás lehetvé tenné az aktiv euthanasiát számos olyan vissza-élésre adna lehetséget, ami jogi uton nem szabályozható. De ennek kapcsán felmerül az is, hogy miért ne lehetne az életet prolongáló, de kilátástalan helyzetben az egyénnek azt a jogot megadni , hgy döntsön saját sorsa fell.

Manapság az euthanasia kérdése nem csupán a terminalis állapotú betegekkel kapcsolat-ban merül fel. Egyre nagyobb számban történnek igen súlyos balesetek, amelyeknek  a végkimenetele az, hogy a sérült agyhalottá válik. A donor kérdés kapcsán szintén felme-rül az euthanasia gondolata. Én azt gondolom , hogy a donor kérdés és az euthanasia együtt szabályozása sok megválaszolatlan kérdést megoldana.

Az aktív és a passziv euthanasia mellett és ellen érvelk állandó harcban állnak egymás-sal.
Az aktív euthanasia mellett állók szerint az ember joga, hogy döntsön élete befejezésérl abban az esetben, ha az emberi méltósága súlyos csorbát szenvedne.
Az aktív euthanasia ellen érvelk szerint az embernek nincs ahhoz joga, hogy az életét egyoldalúan megszüntesse.
A passziv euthanasia azonban nem csupán elméleti síkon marad, hanem igen is minden-napos realitás, és számos kérdést vet fel.
•    Meg lehet-e engedni egy gyógykezelés elhagyását,
•    Van e joga a betegnek életfenntartó kezeléseket visszautasítani
•    Le lehet e kapcsolni az életet fenntartó gépi
•    Sérti e az erltetett kezelés a beteg méltóságát:

A passziv euthanasia mellett szól, hogy a beteg az önrendelkezési jogát gyakorolja. Az életet fenntartó kezelésbe való beleegyezés szintén az önrendelkezési jog részét képezik. Abban az esetben ha ez nem így lenne a beteg akarata ellenére kényszeríteni lehetne arra, hogy életet prolongáló kezelést végezzenek rajta.

Az államnak kötelessége az, hogy védje az emberi életet és az emberi méltóságot. Az államnak kötelessége másrészt az egyén önrendelkezési jogának biztosítása, illetve az hogy ezt a jogot ne sértse meg.
Az emberi méltóságot védi azzal, ha az élet feletti rendelkezési jogokat  biztosítja. Az emberi életet, mint értéket védi az állam. Abban az esetben, ha törvény adta lehetség lenne a betegek halálba juttatása, akkor az emberi érték csorbát szenvedne. Ütközik az emberi élet védelme és az önrendelkezési jog biztosítása. Szerintem az is probléma , hogy mit nevezünk egyáltalán életnek és hol van a határa. A jog szerint a halál beáll, ha az agymködés megsznik. Ez azonban szemben áll az orvosi oldalról megközelítend megfogalmazással. Itt ugyanis létezik a klinikai halál és az agyhalál fogalma. Komoly problémát vet fel, mert a donor programra  csak agyhalottak alkalmasak. Ebben a stadiumban azonban a betegnek még van szívmködése és a vegetatív funkciók mesterségesen fenntarthatók. Amerika egyes tagállamaiban, ahol létezik a Living Will, még ilyen állapotra vonatkozóan is nyilatkozatot lehet tenni. pl. kapcsolják ki a gépeket. Ez, mint passziv euthanasia tehát ott létezik. Mivel azonban szervátültetés Magyarországon is létezik ehhez is szükség van donorra. Ebben az esetben mi alapján születik döntés a halál megállapításáról illetve a gépek lekapcsolásáról?
A humanum és a jog ugyanezen a ponton ütközik. A jog szerint létezik egy pont amikortól halálról beszélünk. Ez nem mindig esik egybe az egyén szempontjából vett élettel.
Példa: koponyasérültnél agymködés van de a beteg csak mesterségesen tartható életben. Soha nem lesz tudata, de az agyról hullamok levezethetk. Másik eset ami Nancy B. esete volt. Itt fontos kiemelni, hogy a beteg szellemileg ép volt, de egyébként lélegeztet géphez kötött. Véleményünk szerintez az a pont ahol teljesen más a beteg és a jog által meghatáro-zott élet fogalma.
Véleményem szerint a passzív euthanasiát annál inkább törvényi uton kellene szabályozni mivel a gyakorlatban többé-kevésbé létez kérdés. Szerintem az USA-ban mköd és hasonló Németországban és Dániában is elfogadott nyilatkozat lehetvé tenni, hogy az emberek végakaratukat leírják, Ez annál is fontosabb, mivel bárki kerülhet olyan helyzet-be, hogy nem alkalmas semmilyen  vélemény nyilvánítására. Ilyen esetekben az írott végakarat rendelkezésre állna.
Az aktív euthanasiaval kapcsolatban : azt gondolom, - hangsúlyozom, hogy ez kizárólag a saját véleményem - hogy nagyon szigorúan meghatározott és szabályozott esetekben talán el kellene gondolkodni a jogi lehetség biztosításáról miszerint  az aktív euthanasia kivitelezéséhez jogot kellene biztosítani, de semmiképp sem oly módon, hagy abban egyetlen orvos is közremküdjön. Az orvos az élet védelmére, a betegség leküzdésére esküdött fel.

 


BEVEZETÉS


Az euthanasia eredete már az ókorra is visszanyúlik.
A római jog szerint a megjelölt személyek beleegyezése kizárja a cselekmény jogellensé-gét. A római jog ezt a „volenti non fit in jura” elvére alapozta.

Az idk folyamán az egyház ers hatásának eredményeképpen egyre jobban elterjedt az a nézet, hogy az élethez való jog elidegeníthetetlen és a sértett kívánságára elkövetett em-berölés bncselekmény. A keresztény felfogás és etika alapelve: az élet Isten ajándéka és csak veheti el ugyanúgy, ahogyan adta. Senki sincs abban a helyzetben, hogy más-nak az élete felett dönthessen.
 
A reneszánsz korában ismét elkerült az euthanasia gondolata. Ennek alapja az volt, hogy ily módon az emberek szenvedése megszüntethet.

Az aktív euthanasia gondolata az emberiséget egész történet folyamán végigkísérte.

Fontos azonban különbséget tenni a klasszikus és a mai értelemben vett euthanasia közöttGondoljunk arra,  vajon nem volt e euthanasia régen a csatában a sebesültnek meg-adott kegyelemdöfés? Nem a szenvedést szüntették-e meg a sebesültnél a harci terepen?

Az euthanasia fogalmát els alkalommal a „jó halál” megjelölésére a XVII. században használták.

Az elnevezés az -euthanos- azaz „kellemes, jó, könny” szóból ered.

Emellett ismeretes volt a -teratanasia - azaz a „rossz halál” fogalma is . Ez az elnevezés Thanatos isten nevébl származik. A szakirodalom szerint az elnevezés az euthanasia egyik fajtáját –„a súlyosan sérült fogyatékos csecsemk jó halálának biztosítását”- takar-ja.

Az euthanasia fogalma jelents változáson ment keresztül. Manapság megkülönböztetjük az un.:

•    önkéntes euthanasia
•    nem önkéntes euthanasiat

Különbséget tesznek:
•    aktív euthanasia
•    passzív euthanasia között

Harmadik csoportosítás szerint pedig létezik:
•    euthanasia
•    orvos által asszisztált öngyilkosság


TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS



A gyógyíthatatlan betegek minden körülmények közötti életben tartása, kezelése egyben a betegek szenvedésének a prolongálását is jelenti. Ezt már Hippokratész is felismerte és megtagadta az ilyen betegek gyógykezelését.
A történelem folyamán a XX. századig igen keveset lehetett hallani az euthanasiáról. Ez ideig leginkább aktív euthanasiáról lehetett hallani.

A ’30-as években hirtelen felersödtek azok a mozgalmak, melyek sürgették az angol-szász és amerikai területeken a  „kegyes halál” jogi szabályozását. 1936-ban Angliában a Lordok Házában törvényjavaslatot terjesztettek el az euthanasiával kapcsolatban, de ezt elutasították. Ugyancsak ebben az évben megalakult az Önkéntes Euthanasia Legalizálá-sáért Küzd Társaság, majd 1938-ban az Amerikai Euthanasia Társaság.

A II. világháború során a náci „euthanasia cselekedetek” (az értéktelennek tartott szemé-lyek tömeges lemészárlása) szinte teljesen megbénították az euthanasia legalizálására irányuló mozgalmakat. A fasiszta Németországban 1939 októbere végén egy Hitler által aláírt  parancs értelmében „az életre nem érdemes „ embereket meg kellett ölni. Az akció résztvevi ugyanazokat az elveket hangoztatták, mint az euthanasia hívei: vagyis a szen-vedés megszüntetése.   A II. világháború alatt Hollandiában az orvosok egyönteten elutasították ezt a német „euthanasia programot”. A holland orvosok nyíltan vallották, hogy mindaddig a legodaadóbban kezelik a betegeket, amíg egy halvány esély is van a gyógyulásukra. Megjegyzend, hogy a holland orvosok a II. világháború során soha nem tanácsolták és soha nem vettek részt a betegek „euthanatikus” halálában.
1950-ben ismét felmerült, hogy az önkéntes euthanasia, mint alapvet emberi jog szere-peljen az „Emberi Jogok Nyilatkozata”-ban. Ez azonban csak javaslat maradt.

Következ jelentsebb lépés 1976-ban a „természetes halál”-hoz való jog törvénybe iktatása Kaliforniában. Ez az euthanasia törvény azonban csak a passzív euthanasiara vonatkozik  és csak akkor alkalmazható, ha a beteg tett még életében un. „él végrendele-tet”. Ilyen nyilatkozat tételére minden nagykorú és cselekvképes személynek lehetsége van. A végrendelet hitelességét tanúk aláírásukkal  közjegyz eltt igazolják.
Ezt követen 40 állam fogadta el a „living will”-t.
Aktív euthanasia törvénybe iktatásáról két amerikai államban népszavazást tartottak, de a tervezet mindkét esetben elutasításra került.

1991-ben az USA-ban törvényt hoztak a „betegek önrendelkezési joga”-ról, mely teljes kör tájékoztatási kötelezettséget ír el egészségügyi intézmények számára a betegek gyógykezelésrl, a betegségrl, ennek szövdményeirl, jognyilatkozat tételérl.

Európában a ’80-as években indultak el az euthanasia mozgalmak. Ezeknek eredménye-képpen a holland parlament 1984-ben az egészségügyben már az 1980-as évektl létez gyakorlatot legalizálta. Így az aktív euthanasia kontrollálható módon törvényi bevezetésre került.

1991-ben a kérdés az Európa Parlament elé került, ahol elutasították az emberi méltóság-ra való hivatkozásra beterjesztett aktív euthanasia támogatását.

1993-ban a Brit Lordok Háza Legfelsbb Bírósága jogszernek találta, hogy a visszafor-díthatatlan agykárosodást szenvedett – gyakorlatilag agyhalott – Anthony Bland nev beteg esetében megszakították az orvosi kezelést. Ebbe beletartozott a mesterséges táplá-lás, a folyadékpótlás és mesterséges lélegeztetés elhagyása is. Az ítélet alapja az volt, hogy a további orvosi kezelés reménytelen a felgyógyuláshoz. A férfi érdekét az szolgálta a legjobban , ha az életet vagy inkább vegetatív funkciókat nem tartják fenn mestersége-sen.

1994-ben Angliában került napirendre a „ kegyes halál”  kérdése. A brit Lordok Háza ezen kérdéssel foglakozó bizottsága elvetette annak  a jogszabálynak a elfogadását, mely lehetvé tette volna az orvos által asszisztált öngyilkosságot, illetve az euthanasiát. Ezt a tervezetet az alsó ház is elvetette. Az angol jogrendszer és a „Common law”  különleges-ségét mutatja, azonban az a Legfelsbb Bírósági döntés, melyet Anthony Bland esetében hoztak..

A MAGYARORSZÁGI HELYZET


Napjaink egyik legvitatottabb orvosetikai és alkotmányjogi kérdése az euthanasia.

Hasonló vitatott kérdés volt a halálbüntetés, melyet az euró-pai tendenciának az ersödé-sével alkotmányellenessé nyilvánítottak. Nem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy az egyre ersöd és fokozottabban kegyetlenebbé váló bnözés miatt ismét ersebben hallatják hangjukat  a halálbüntetés visszaállítását követelk.

Másik hasonló probléma /mely végül is megoldottnak látszik/ a magzatvédelemmel került a felszínre - az abortusz kérdése. A Magyar Alkotmánybíróság döntése alapján lehetség van meghatározott körülmények között az abortuszra. Ennek során azonban tekintettel kell lenni a magzati élet védelmére, illetve a nk önrendelkezési jogára is. Ezen két fon-tos kritérium figyelembe vétele után lehet dönteni.

Összefoglalva, mind a halálbüntetés, mind pedig az abortusz kérdésében az Alkotmánybí-róság már hozott döntést, természetesen nem egyedi esetekben, hanem mint élet és halál kérdése tekintetében.

Újabb kihívást jelent az euthanasia kérdése, melyben alkotmánybírósági döntés még nem születetett, de ez nem jelenti azt, hogy a probléma nem létezik. Napjainkban gyakori kérdés az un. „kegyes halál” kérdése. Euthanasia alkalmazásakor a cél az emberi élet megszüntetése életminségi „ quality of life” tudati, fizikai állapot alapján. Az euthanasia alapkérdése „az élethez és emberi méltósághoz való jog feltétlensége, vagy korlátozható-sága”. Az Alkotmánybíróság 8/1990. határozata az emberi méltósághoz való jogot általá-nos személyiségi jognak nyilvánította. Az élethez való jogot az Alkotmánybíróság a halálbüntetés eltörlésével az emberi méltósághoz való joggal azonos szintre emelte,  mint „egységet alkotó, olyan oszthatatlan és korlátozhatatlan alapjog”, mely számos egyéb alapjognak forrása és feltétele.
Az élethez való jog, mint abszolút jog létezik. Ezen jog biztosítása az állam intézményes kötelessége.
A fentiek alapján, Magyarországon egyértelmen alkotmányellenes az euthanasia.

Az európai gyakorlat általában tiltja, mind az euthanasiat mind, pedig az orvos által asz-szisztált öngyilkosság alkalmazását, mellyel a túlvilágra segítik a gyógyíthatatlan  bete-geket.
Magyarországon ez id szerint az euthanasia valamennyi formája tilos.
Az Alkotmány 54§-a az élethez való jogot deklarálja: 
•    „ A Magyar Köztársaságban minden embernek vele született joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyekrl senkit sem lehet önkényesen megfosztani.”
•    Az 1991. évi alkotmány bírósági határozat megállapítja, hogy „az állam kötelessége az alapjogokkal kapcsolatban ketts: egyrészt nem sértheti meg és másoknak sem engedheti meg, hogy megsértsék (szubjektív negatív oldal), másrészt gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételekrl (objektív pozitív oldal)”.

Az euthanasia bár alkotmányellenes, de nem jelenti azt, hogy nem létezik. Legegyszerbb esete, egy terminális állapotú beteg aki tiszta tudatú, de a gyógykezelést megtagadja, vagy más (pl. vallási ) okból nem  járul hozzá a kezeléshez. Ahhoz, hogy az önrendelke-zéshez való jogot biztosítsa az állam, szükséges más un. alapjogok korlátozása. Tulaj-donképpen az önrendelkezési jog korlátozva van más alkotmányos jog védelmében, ne-vezetesen az emberi élet mint érték védelmében. Itt kerül szembe az élethez való abszolút jog az alany önrendelkezési jogával. A korlátozás azonban csak bizonyos határok között történhet. Az 1972. évi Eü. trv. kimondja , hogy „az orvos az általa gyógyíthatatlannak vélt beteget is a legnagyobb gondossággal köteles kezelni”. Az önrendelkezési jog azon-ban - melybl levezetik az un. autonómia elvet- azt is jelenti, hogy az illet személyen kezelés /amely nem életment /  csakis az érintett beleegyezésével végezhet el. Az ön-rendelkezési jog értelmében az államnak aktív magatartást kellene tanúsítani ahhoz, hogy a személyek önrendelkezési joga érvényesüljön. Hazánkban jelenleg ez az elv érvényesül.
Amikor egy gyógyíthatatlan beteg úgy határoz, hogy nem járul hozzá az életet fenntartó, vagy valamilyen gyógykezeléshez nem járul hozzá,  a döntést el kell fogadni. Ebben az esetben pl. egy rákos betegnél csupán egy un beszkített kezelést végezhet. A betegek életfenntartó kezelésbe való beleegyezése az egyén önrendelkezési jogából származik. Az Alkotmáníbíróság szerint „ az emberi élet és az emberi méltóság elválaszthatatlan egysé-get alkot minden mást megelz legnagyobb érték. Az emberi élethez és méltósághoz való jog ugyancsak egységet alkotó olyan –oszthatatlan és korlátozhatatlan alapjog , amely számos egyéb alapjognak forrása és feltétele”
Az emberi élet az agymködés leállásával sznik meg. Ez azonban nem jelenti a vegeta-tív functiók megsznését is. ( ezt használja ki a donor program)
Sólyom alkotmánybíró nyilatkozta hogy „míg az ember él és tudatánál van nem lehet méltóságától megfosztani.” Ezt az emberi méltóságot számos módszerrel meg lehet sér-teni, csorbítani. Az emberi méltóság megsértésének minden sérelme jogsértésnek min-sül. Ezzel szemben az emberi élet sérelme nem abszolut hiszen a jog elismeri a jogos védelem intézményét. Létezik olyan helyzet, amikor az élet mások által jogosan elvehet. Ennek megléte mellett kérdéses, hogy az aktív euthanasia vajon sérti e a beteg élethez való jogát. A másik felmerül kérdés, hogy megteheti e az orvos hogy halálba segíti a beteget?

A  Hippokratészi Eskü szövegére hivatkozva, amelyben az szerepel” és halált okozó szert nem fogok senkinek sem kiszolgáltatni , még kérésre sem..”
Ez az eskü szöveg egy életre kötelezi az orvost, a betegek gyógyítása és nem pedig a halálba segítése mellett.
Sokak szerint ez a konfliktus feloldhatatlan, hiszen egyetlen orvost sem lehet arra kény-szeríteni, hogy a betegeinek ilyen irányú kérését teljesítse.

Az önrendelkezési jog kifejezésre juttatása a gyógykezelés visszautasítása, vagy az élet-fenntartó kezelés visszavonása minden körülmények között elfogadható lenne, de csak abban az esetben ha az érintett alany korábban az amerikai kontinensen elterjedt élvég-rendelethez hasonló okmányban ez irányú akaratát kifejezné. Talán elfogadható lenne egy olyan nyilatkozat is mint ami jelenleg is létez dokumentum hazánkban és a szervki-vételre vonatkozik. Sajnos az állampolgárok nagy része soha nem hallott ilyen lehetség-rl. ( a living willhez hasonló nyilatkozatot ismernek el Németországban, és Dániában is )

Az aktív euthanasia sokak szerint egyenlre  elfogadhatatlanak tnik  Magyarországon. Egyrészt felvetdik a kérdés , hogy ki lenne az, aki jó szívvel végrehajtaná, másrészt számos visszaélésre adhatna okot. Hasonló problémák Hollandiában is felmerültek

Egyáltalán egy másik ember életének a kioltása a magyar jogban szándékos emberölés-nek minsül. A magyar jog nem ismeri el, hogy bárkinek is joga lenne úgy meghalni, hogy azt mások segítségével éri el. A magyar jogrendszer még nem szabályozta ez ideig az euthanasia kérdését. Bár ez azonban ez elkerülhetetlen lesz.

EUTHANASIA ÉS PROBLÉMÁJA HOLLANDIÁBAN


Mint a történeti áttekintésben már említésre került, 1993-ban a holland Parlament elfoga-dott egy törvényt. Ebben legálissá tették az orvosok által a gyógyíthatatlan betegek halál-ba segítését, mely amúgy is már elterjedt volt a gyakorlatban. A törvény 1994-ben vált hatályossá. A Holland Büntet Törvénykönyv 293 és 294 cikkelye értelmében mind az euthanasia, mind pedig az öngyilkosságban való közremködés napjainkban is bncse-lekménynek számít. Ennek ellenére, ha az orvos betartja a jogszabályban meghatározott követelményeket, illetve az 1981-ben Rotterdamban elfogadott irányelveket,  legyen szó akár euthanasiáról, akár orvos által asszisztált öngyilkosságról, az ügyész nem emel vádat az orvos ellen. Mindezek mellett az euthanasia, illetve az asszisztált öngyilkosság vala-mennyi esetérl a helyi ügyész felé jelentést kell készíteni. Ennek egyik legfontosabb tartalmi kelléke, hogy az érintett beteg kívánsága a halál tekintetében tartós legyen, és ezt az óhaját több, mint egy alkalommal kifejezze.

Az 1981. évi elfogadott „rotterdami irányelvek”-et az alábbiakban foglalhatjuk össze:

•    a beteg elviselhetetlen fájdalomtól szenved
•    tudata legyen tiszta, legyen beszámítható
•    a halált a beteg saját elhatározásából , önkéntesen kívánja
•    a beteget az euthanasia valamennyi lehetségérl tájékoztatni kell, és elég idt kell hagyni, hogy az alternatívák közül válasszon
•    más megoldás nem lehetséges a beteg problémájának megoldására, valamennyi gyógykezelés ki lett merítve
•    a beteg halála ne váltson ki más személyekben fájdalmat
•    az euthanasia kérdés eldöntésében mindig több, mint egy személynek kell részt venni
•    kizárólag orvos végezheti
•    nagy gondossággal kell eljárni az euthanasia elhatározásában

1981-tl ezen felsorolás tartalmi elemeinek betartását fogadja el valamennyi Holland Bíróság , illetve a Holland Királyi Orvos Társaság. A Hágai Fellebviteli Bíróság 1986-os döntése értelmében az irányelvek els pontját úgy értelmezte, hogy a fájdalom nem kor-látozható csupán a fizikai fájdalomra, hiszen az csillapítható. Ez a megfogalmazás takarja a lelki szenvedés, vagy a személyiségi fájdalom miatti jelents megváltozását is.

Hollandiában az euthanasia népszerségének egyik f érve az, hogy ezzel kiteljesedik a betegek autonómiája, azaz a betegeknek joga van ahhoz, hogy saját élete végérl saját maga döntsön. Az utóbbi 20 év euthanasia gyakorlata azonban végs soron az orvos és nem a beteg kezébe teszi le ezzel a kényes kérdéssel kapcsolatos egyre nagyobb hatalmat.
A holland meghatározás szerint az euthanasia alatt „ az életnek a beteg személy kérésére orvosi eljárással történ szándékos kioltását értjük. Ez tehát azt jelenti, hogy egy olyan cselekedetrl van szó, melynek célja és eredménye a halál elidézése.” Ez a megfogal-mazás a KNMG Euthanasia Irányelveibl belekerült a Halál Szabályozása dokumentum-ba. A holland orvosok általában különbséget tesznek euthanasia és  „életet befejez keze-lés” között. Ez utóbbi esetén ugyanis kikerülhetik a helyi hatóságok irányába való infor-máció-szolgáltatást, illetve megszabadulnak a fent említett irányelvek követése alól. Ilyen eset került 1990 decemberében a Maastrichti Bioethicai Konferencia elé. A Holland On-kológiai Intézet egyik orvosa arról számolt be - közel 30 esetet említve évente-, hogy orvosok vetettek véget a betegek életének azután, hogy ket szándékosan kómába sodor-ták kábító injekciók alkalmazásával. Megállapították, hogy ez az euthanasia nem volt önkéntes.

Ezen a konferencián a tisztánlátás kedvéért leszögezték, hogy a közvetlen és szándékos befejezése a beteg életének anélkül, hogy az alany ehhez hozzájárulását adta volna, új elnevezést kapjon: „nem önkéntes euthanasia”.

Ezt követen a holland kormány megbízásából egy bizottság (mely nevét Professzor Remmelink Legfbb Államügyészrl kapta, aki a felmérést maga vezette ) tanulmányt végzett a Hollandiában kialakult helyzetrl. A tanulmány jól mutatja a nem önkéntes euthanasia gyakoriságát Hollandiában, valamint azt, hogy a holland orvosok igen gyakran határozzák el az „életet befejez kezelés” alkalmazását. A tanulmányból leszrhet ada-tok azt mutatják, hogy a régóta fennálló, a bíróságok által engedélyezett euthanasia irány-elvei folyamatosan fejldnek a betegek védelmének érdekében, mégis gyakori a vissza-élés. A tanulmány 1991-re készült el és igen tanulságos lehet nem csak Hollandia  számá-ra . A Remmeling riport kapcsán megdöbbent eredmény született. Az évi halálozás
•    1,8%-a önkéntes euthanasia (kb 2300 eset) ,
•    0,3%-a orvos által elsegített öngyilkosság (ez évi 400 esetet jelentett).
•    A felmérés kapcsán kiderült, hogy évente kb. 1040 esetben beleegyezés nélküli euthanasiat hajtottak végre.( évi 0,8%) Ez átlagosan napi 3 esetet jelent ezen 1040 eset az alábbiak szerint oszlott meg:
1.    14% teljesen alkalmas volt
2.    72% soha nem jelezte, hogy szeretne meghalni
3.    8% oly módon halt meg, hogy más alternativ kezelési lehetség lett volna
•    Ráadásul 8100 esetben a beteg halálát szándékos  gyógyszer túladagolás okozta ( nevezetesen fájdalomcsillapítót kapott a beteg  halálos dózisban).
Összességében a felmérés évében 11840 esetben végeztek a holland orvosok letalis gyógyszeradagolást. Ez az éves halálozás 9,1%-t jelenti.

A holland helyzet értékelésének kezdetén említésre került, hogy Hollandiában is  az ön-rendelkezési jog kiteljesedésében jelenik meg az euthanasia joga. Ezen utóbbi 1040 eset-ben  azonban pontosan ez a jog nem érvényesül, hanem egy orvosi döntés eredménye vet véget az alany életének.
Mindezek mellett nem elhanyagolható természetesen az sem, hogy számos esetben a kezelés abbahagyása történik. A felmérés szerint a gyógyíthatatlannak ítélt betegek köré-ben , az esetek 17,5 %-ban következik be ez. A meglep azonban az a megállapítás, hogy ezen 17,5 %-nak a  2/3-ában a kezelés megszakítása a betegek kifejezett kérése nélkül történik meg.

A holland euthanasia  törvényileg szabályozott, engedélyezett, jól ellenrizhet. Ennek ellenére azért, hogy az orvosok elkerüljék a plusz dokumentációt, illetve mentesüljenek a helyi hatóságok igen alapos részletekbe men vizsgálódásaitól szándékosan meghamisít-ják a beteg halotti bizonyítványát. Azt dokumentálják, hogy a halál bekövetkezése termé-szetes volt.

1992.juliusában a Holland Gyermekgyógyász Társaság szintén publikált egy irányelvet a súlyosan károsodott újszülöttek életének kioltásával kapcsolatban. Az Újszülöttek Etikai Munkacsoportjának vezetje Dr Versluys szerint az euthanasia az orvosi gyakorlat integ-ráns része az újszülöttekkel kapcsolatban. Szerinte egy súlyosan sérült csecsem esetében a szülk és a csecsemk számára egyaránt jobb egy korai halál, mint a beteg csecsem életben hagyása.
 
A 4/21/93 állásfoglalás szerint a Holland Bíróság megersítette azt, hogy az euthanasia elfogadott oka lehet ( bírósági engedély megléte esetén) pszichiátriai megbetegedés is. Ennek egy eseti döntés volt az alapja: egy viszonylag fiatal 50 éves nbeteg bár fizikáli-san teljesen egészséges volt, de miután 2 gyermeke életét vesztette és 25 éves házassága is felbomlott mély depresszióba került. Pszichiáter orvosához fordult azzal, hogy szeretne meghalni. Az orvos elvégezte a fiatal depressziós nbetegen a kívánt beavatkozást. Ezt követen az ügyész eljárást indított ellene, melynek eredménye az a bírósági döntés volt, hogy a pszichiáter döntése orvosilag jogos volt, eljárása során betartotta az irányelveket, így nem vonható felelsségre.

Az euthanasia program a holland társadalom szinte minden részletében érezhet:

•    Az orvosok un. „önsegély” programokat nyújtanak a felntteknek ahhoz, hogy mi-lyen is lesz az élet vége (tanatologia).
•    A háziorvosok elszeretettel utalják betegeiket kórházba azzal a „jó” tanáccsal , hogy folyamodjanak „lethalis injectiohoz”.
•    A költségmegtakarítás a holland egészségpolitika egyik f célja (ez hazánkban is így van, de más módon kívánnak költségeket megtakarítani).
•    Az euthanasia oktatása integráns része mind az orvos, mind pedig a nvérképzésnek.
•    Az euthanasia a következ betegcsoportokban jogilag megengedett: AIDS, bronchi-tis, cukorbetegség, reumás megbetegedés, Szklerózis Multiplex, balesetek áldozatai.

Mindezen fent említett ok miatt sokszor az orvos önkényesen dönt egy beteg életérl. 1990-ben a Holland Betegek Egyesülete és a Mozgássérültek Szervezete kifejlesztett egy un. kártyát, ami olyan okmány, melyen a beteg egészséges állapotában nyilatkozik arról, hogy nem kívánja azt a „kezelést”, mely az életét szándékosan megszünteti. Ezt a kártyát különösen azoknak javasolják maguknál tartani, akik életszínvonala nagyon alacsony.

Bár az euthanasia, illetve az orvos által elsegített öngyilkosság a holland gyakorlatban elterjedt, de mind a mai napig bncselekménynek számít azzal, hogy az ezt végz orvo-sok ellen bizonyos kötelezettségek betartása esetén nem indítanak semmiféle eljárást. Bár a holland Tv. szerint valamennyi esetrl jelentést kellene készíteni, ez az esetek 50%-ban elmarad.

Újabb változást tervez a holland kormány abban a tekintetben, hogy teljesen legalizálja a irányelvek betartása esetén az euthanasiat.

A Holland Kormány ráadásul javaslatot tett 1999. augusztus 11-én arra vonatkozóan, hogy a 12 évnél idsebb gyermekek fel legyenek jogosítva euthanasia kérésére és ezen kérés végrehajtására. Ez az új terv tekintettel a korhatárra nemzetközi viharokat kavart, aminek az lett az, hogy a holland kormány a korhatárt 16 évre kívánja felemelni.

EUTHANASIA ÉSZAK AMERIKÁBAN



Mint a történeti áttekintés fejezetben említésre került, az Amerikai Egyesült Államok két államában népszavazást tartottak az euthanasiaról, melyet a várakozással ellentétben mindkét államban elutasítottak , aminek valószínsíthet f oka a katolikus egyház ers befolyása és kampánya volt.

Mára azonban az USA valamennyi államának törvényhozása lehetvé teszi azt, hogy minden állampolgár rendelkezzen az un. „ living will”-ben  arról, hogy irreverzibilis sérülés, vagy gyógyíthatatlan betegség esetén  életfenntartó kezelést rajta ne alkalmazza-nak. A Living Will vagy más néven „Él Végrendelet”–ben  a beteg kifejezheti akaratát arra vonatkozóan, hogy minden olyan beavatkozást visszautasítson , mely a szenvedésé-nek az  elnyújtását eredményezheti. Ilyen érvényes jognyilatkozatot csak beszámítási képességgel rendelkez személy tehet. A végakarat másolatait az orvos, a család az ügy-véd tartja a birtokában, akik a nyilatkozat tartalmát a gyógykezel intézet tudomására hozzák szükség esetén. Ezt a végakaratot minden évben ellenrizni kell és amennyiben a nyilatkozattevnek újabb kívánsága lenne, azt is dokumentálni kell. A Living Will kivo-natát tartalmazza egy igazolólap, melyre azt is fel kell tüntetni, hogy hol található az eredeti végakarat. Ki kell fejteni a Living Will-ben , hogy az egyén mit is tart az életmi-nsége szempontjából lényegesnek, terminalis állapot esetén milyen elérhet orvosi be-avatkozásokat mellzzenek , milyen kezelés az melyet vissza kíván utasítani. Pontos direktívákat is kell hogy tartalmazzon a Living Will ara az esetre, ha a beteg kómába kerülne. Itt kikötheti az életfenntartó kezelés visszavonását meghatározott id elteltével. Megtagadhatja, hogy  újraélesztést végezzenek rajta. Az amerikai jog csupán a passzív euthanasiat rendezi, mivel aktív euthanasia nem engedélyezett.  Az amerikai állampol-gárok kevesebb mint egyötöde rendelkezik ilyen érvényes jognyilatkozattal. Ebbl az is következik, hogy ha betegsége , vagy sérülése miatt végleg elveszti eszméletét, vagy olyan psyches állapotba kerül, hogy beszámítási képessége elveszik, már nem élhet ön-rendelkezési jogával. USA-ban lehetség van a „Health Care Proxy” megtételére is ami annyit jelent, hogy az önrendelkezési jogával él polgár mást ruház fel az nevében teend nyilatkozattételre abban az esetben, ha szellemi állapota miatt erre már nem képes. Jognyilatkozat hiányában a hozzátartozók sem dönthetnek. Hasonló a helyzet a mentalisan retardált betegekkel, illetve a kiskorúakkal, hiszen nem vagy nem  teljeses cselekvképesek, így  nem állapítható meg egyértelmen és meggyzen az akaratuk.

A Living Will tartalma:

•    A nyilatkozat, melyben a beteg rendelkezik a életfenntartó kezelés elhagyásáról (pontosan rögzítheti, hogy milyen orvosi beavatkozás mellzését kéri különböz ál-lapotokban)
•    A nyilatkozattev két tanú jelenlétében tett sajátkez aláírása
•    Az orvosok, ápoló személyzet és minden személy polgári és büntet jogi védelmét tartalmazza, akik a nyilatkozatnak megfelelen járnak el
•    Amennyiben a kezel orvos nem ért egyet a beteg óhajával, akkor a beteget más orvosnak, vagy intézménynek adja át
•    A nyilatkozat bármikor visszavonható

Az Él Végrendeletet „Living Will” az USA-ban 1991-ben fogadták el.


Sajátos a helyzet az USA-ban , hiszen a törvény arra is lehetséget ad, hogy egy állam-polgár arról is rendelkezhet, hogy nevében valaki más tegye meg a nyilatkozatot.  Ehhez kapcsolódik az, hogy az amerikai törvényhozás valamennyi  egészségügyi intézményre kiterjed olyan törvényt fogadott el, melynek értelmében tájékoztatási kötelezettséget ír el a betegek jogairól, melybe beletartozik a fent említett nyilatkozattétel lehetsége is. Ezt a törvényt 1991. december 1-én léptették hatályba ( Self Determination Act). Ennek a dokumentumnak az alapja egy 1891. évi alapelv megersítése arról, hogy „ az egyénnek joga van arra,  hogy saját élete felett döntsön, függetlenül a mások általi erszaktól és korlátozásoktól, kivéve a joghatóságok kétségbevonhatatlan hatalmát.” Ezzel a törvény-nyel az Egyesült Államokban a betegek önrendelkezési jogát és autonomiáját  kívánták rendezni.

Az utóbbi két évtizednek ebbl a szempontból fontos kérdése az életet fenntartó orvosi kezelések megszakítására vonatkozó  a bírósági döntések . A mesterséges táplálás és folyadék pótlás, mint orvosi beavatkozás biztosítása és elhagyása  olyan esetekben , mi-kor már nem várható a beteg felépülése komoly vitát váltott ki, mind az orvosi, mind pedig a jogi körökben. Az alábbi esetek etikai, orvosi és jogi vitát robbantottak ki, me-lyek alapjául a mesterségesen  életben tartott olyan betegek szolgáltak, akik már  agyhalottak voltak.

A kodifikácónak több jogeset képezte az alapját.
Mindenekeltt kiemelked fontossággal bír a 25 éves Nancy Cruzan, illetve a 85 éves Wanglie esete.

Nancy Cruzan esete biztosította az USA-ban  a jelenlegi  jogi szabályozás alapját az olyan esetekben, amikor a beteg, mint vegetatív lény él. Az ilyen állapotba került beteg ellátásáról, lélegeztetésérl, táplálásáról mesterséges úton kell gondoskodni.
Nancy Cruzan egy autóbaleset következtében vegetatív állapotba került - 5 éven keresztül volt ilyen állapotban a kórházban. Családja,  miután arról informálták ket, hogy ez az állapot akár 30-35 évig is eltarthat kérte , hogy a mesterséges táplálást biztosító szondát, illetve azokat a készülékeket melyekkel életben tartották kapcsolják ki. A kórházi alkal-mazottak   elutasították a család kérését azzal, hogy bírósági döntés nélkül ez a kívána-lom nem hajtható végre. Ezt követen a szülk a bírósághoz fordultak. Az esettel kapcso-latban több bíróság nyilatkozott. A Missouri Büntet Bíróság szerint a fiatal hölgy alap-vet joga, hogy megszüntessék az életét meghosszabbító beavatkozásokat. Ezt követen a Missouri Legfelsbb Bíróság elé került a jogeset, ahol megsemmisítették az elz bírósá-gi ítéletet arra hivatkozván, hogy kétséges az , hogy az életet prolongáló kezelés megsza-kítása  a fenti esetben jogos-e. Ennek jogalapja az volt, hogy nem lévén „living will” nincs  egyértelm és meggyz bizonyíték arra, hogy az érintett személynek valóban ez lett volna a szándéka a kérdéses esetre vonatkozóan. Az USA Legfelsbb Bírósága  hoz-zájárult, hogy letárgyalja a fenti esetet és döntést hozzon arról, hogy az USA Alkotmánya vajon Nancy Cruzan jogait védi-e azáltal, ha az életfenntartó kezelést megszakítják, és eleget tehet-e vajon a kórház ezen kérésnek. 1990-ben 5:4 arányú döntést hoztak arról, hogy helyben hagyják a Missouri Legfelsbb Bíróság ítéletét, mely szerint a szüli kérés nem teljesíthet megfelel szándéknyilatkozat  hiányában. Az USA Legfelsbb Bírósága egyidejleg elismerte azonban a betegeknek a jogát a gyógykezelés visszautasításához, illetve a természetes halálhoz. Ennek feltétele azonban az, hogy a betegek ilyen irányú  kérése egyértelm és  meggyz legyen. Amennyiben egyértelm és világos bizonyíték van arra, hogy pl. súlyos visszafordíthatatlan szellemi károsodást okozó sérülés esetén a beteg elzárkózik a mesterséges életet fenntartó kezelés ell, az ilyen kezelést meg kell szüntetni.

A „ clear & convincing evidence” fogalma valamennyi USA tagállam által mára már elfogadottá vált. Ez a nyilatkozat írásban és szóban egyaránt elfogadható egy harmadik személytl is, aki megersíti a beteg óhaját az életfenntartó kezeléssel, vagy elutasításá-val  kapcsolatban.

Az USA Legfelsbb Bíróságának állásfoglalása szerint:
„Alapelv, hogy a kompetens személy alkotmányosan védett joga, hogy döntsön arról, hogy mely gyógykezelést nem kívánja.”
Tehát,  az USA Alkotmánya minden egyénnek biztosítja azt a jogot, mely szerint az életet meghosszabbító kezelést visszautasíthatja.
Hasonló véleményt hozott nyilvánosságra Sandra Day O’Connor  Bírósága is.
A fenti esetet követen 6 hónap múlva 3 áldozat jelzett a Nancy  Cruzannal azonos óhajt, mely szerint szüntessék meg a mesterséges táplálást, lélegeztetést, illetve a folyadékpót-lást. Mind a  három esetben sorozatos elutasító ítéletek születtek a bíróságok által. Végül az USA Legfelsbb Bírósága megadta az engedélyt a tápláló szonda  eltávolítására. A Legfelsbb Bíróság határozata azon alapult, hogy mind a három esetben létezett egy írásos nyilatkozat.
 
Nem tekinthet érdektelennek a 86 éves Helga Wanglie esete. Az ids hölgy agyvérzést következtében igen súlyos agyi károsodást szenvedett. Számos alkalommal kórházi keze-lésben részesült, mely azonban nem volt sikeres és az ids nbetegnél állandósult öntu-datlan állapot alakult ki. Emiatt a beteget elfekv kórházba szállították, a mesterséges úton történ életben tartás céljából. A hölgynek nem volt befejezett nyilatkozata ( ennek az volt az oka, hogy ugyan elkezdte megírni az esetleges ilyen esetre vonatkozó utasítá-sát, de már nem tudta állapotromlása miatt befejezni.) A kezelorvosok megállapították, hogy a mesterséges úton fenntartott életmködés már nem képes helyreállítani az élet-funkciókat. Az orvosok leírták az esetet és nyilatkoztak arról is, hogy a hölgy további ápolása felesleges és nem helyénvaló. A család azonban azt állította, hogy Wanglie asz-szony igenis hitt az élet bels értékeiben. Az ügy a Minnesota Kerületi Bírósághoz került, ahol  döntött arról , hogy a döntésben a  hölgy férjének a nyilatkozata perdönt lehet abban , hogy vajon mit is kívánt a felesége.  Mieltt azonban a döntést meghozták volna Wanglie asszony elhunyt anélkül, hogy a tubust és a táplálószondát eltávolították volna.

Egy másik jogeset tanulsága, hogy milyen nehéz is bizonyos helyzetekben döntést hozni az életet fenntartó kezelés megtartásáról, illetve ennek a megszakításáról. Mennyi félreér-tésre adhat okot egy beteg korábbi kijelentése, milyen hosszú id telik el mire döntés születik egy ember sorsa fell egy olyan országban, ahol bírósági ítélet alapján egy em-bertl a mesterséges táplálást el lehet vonni.   Ezt példázza a 41 éves (1993-ban)  Michael Martin ( továbbiakban M.M.) esete. A fiatal ember 1987-ben egy személygépkocsi –vonat baleset következtében súlyos agykárosodást szenvedett. Hála a fejlett és gyors orvosi segítségnek a beteg fizikalisan felépült, még boldog embernek is tnt, aki szerette a country zenét, a kártyajátékokat. Kommunikálni csak egy komputer által vezérelt esz-közön keresztül tudott. Enni és inni önmagától képtelen volt, emiatt szondatáplálást al-kalmaztak nála. A beteg felesége volt a beteg gyámja. Mary Martin a feleség, a beteg egy korábbi  a koponya sérülését megelzen  tett kijelentésére hivatkozva kérte, hogy távo-lítsák el a tápláló szondát. A feleség szerint M.M. egészséges életében kijelentette, hogy ha valami történne vele nem szeretne úgy élni , mint egy vegetatív lény. M.M. édesanyja és nvére a feleséggel ellentétben a beteg élethez való jogáért harcoltak és egyúttal sze-rették volna megszüntettetni a feleség, mint gyám jogi statuszát.  M.M. nvére több alka-lommal is kijelentette a bírósági tárgyalások kapcsán, hogy „egy agysérülés nem jelenti egyben az agyhalált is. A tápszonda eltávolítása pedig egyenesen gyilkosság  lenne – „a feleség szeretne megszabadulni egy olyan embertl akinek ápolásra lenne szüksége”. A beteg nvére által tett kijelentés alapigazságot tartalmaz, mivel M.M. nem tekinthet vegetativ lénynek, mivel segédeszközzel kommunikációra képes volt, így feltételezheten önálló akarattal bírt.  Fontos kritérium kell, hogy legyen az agyhalál, illetve vegetatív állapot megléte, illetve ennek kimondása. A feleség kérését a tápláló szonda eltávolításá-ra a bíróság elutasította. A beteg felesége fellebezett azon  Michigeni Bírósághoz, amely a végrendeletekkel foglalkozik. A Bírósági eljárás kapcsán meghallgatott két tanú eskü alatt tett vallomásából kiderült, hogy M.M. áltat tett kijelentés - mely szerint nem szeret-ne vegetatív lényként élni- nem ilyen általános állapotra vonatkozott. A bíróság döntése szerint azonban  irrelevans M.M. jelen állapotában tett azon kijelentése, hogy szeret élni, mivel igencsak rossz mentális állapotban van. A bíróság elutasította M.M. édesanyjának és nvérének azon kérését is , hogy szüntessék meg a feleség, mint M.M. gyámja jogi státuszát. A feleség ezt követen a Michigeni  Fellebviteli Bírósághoz fordult, ahonnan visszautalták az esetet további eljárás végett a végrendeletekkel foglalkozó bíróság hatás-körébe azzal, hogy:
•    hiányosak M.M. egészségi állapotára vonatkozó orvosi leletek
•    tévedés történt, amikor nem szüntették meg- legalábbis átmenetileg a tárgyalások ideje alatt- Mary Martin, mint gyám státuszát.
A végrendeletekkel foglalkozó bíróság ezt követen lefolytatott tárgyalás során a feleség kérésének javára döntött. A döntést követen M.M. szülei fellebbeztek ahhoz a Michigeni Fellebviteli Bírósághoz, ahonnan korábban az els fokú bíróság hatáskörébe visszautalták további eljárás lefolytatása céljából az ügyet. A Fellebviteli Bíróság helyben hagyta az els fokon hozott ítéletet. A jogeset ezt követen a Legfelsbb Bíróság elé került 1995-ben. A Bíróság 8/22/95 azámú ítéletében a következképpen rendelkezett:
•    A feleségnek, mint gyámnak az irányú kérése, hogy M.M beteget hagyják meghalni azáltal, hogy a mesterséges táplálást biztosító szondákat eltávolítsák nem engedélye-zett.
•    6:1 arányban hoztak ítéletet az esküdtek arról,  hogy M.M. koponya sérülés eltt tett azon kijelentése, miszerint „nem kívánna  élni vegetatív állapotban” nem bizonyítha-tó világosan és egyértelmen, hogy a jelenlegi egészségi állapotra is vonatkozna. Az esküdtek ezen ítélet meghozatala eltt esküvel megersített tanúvallomásokat hall-gattak meg, és ennek alapján, illetve saját meggyzdésük alapján döntöttek így. A tanúvallomás kapcsán M.M. két közvetlen munkatársa , aki M.M. által tett kijelen-tésnél jelen voltak, úgy vallottak, hogy M.M. ebben a kijelentésében kómára vagy tényleges agyhalálra gondolt.
•    Helyben hagyta az alacsonyabb fokú bíróságoknak azt a döntését, hogy az 1987-ben zárt koponya sérülést szenvedett M.M. jelenleg sem nem vegetatív lény, sem pedig terminális állapotban lév beteg.

Az eset érdekessége, hogy 1987-tl 8 év telt el, mire a Legfelsbb Bírósághoz került hosszú procedúra után az eset. Precedens érték abban a tekintetben, hogy bár az USA államaiban az állam törvényhozása lehetvé tette a Living Will-t, de nem szabályozta azokat a meghatározásokat, amelyek alapvetek lennének ahhoz, hogy vitás jogeset kap-csán gyors és egyszer ítélet lenne hozható. Például nem szabályozta az Él Végrendelet kapcsán , hogy mit is jelent pontosan egy vegetatív állapot, ennek milyen ismérvei van-nak.

Kanadában született egy olyan ítélet, hogy az embereknek joguk van kérni és követelni az életfenntartó kezelés megszüntetését, amennyiben az számukra elviselhetetlen körülmé-nyeket jelent. (Kanadában rendkívüli jelentsége van a bírói jogfejlesztésnek. ) Ez az ítélet egy olyan jogesetre vonatkozott, amikor egy hölgy baleset következtében
„tetraplegia”-s lett, azaz teljesen lebénult. Lélegeztet géphez kötötten élt. A beteg a hozzáintézett kérdéseket értette, pillacsapásokkal tudott reagálni, illetve arcmimikával jelezte környezete felé akaratát. A beteg azt kérte a bíróságtól, hogy kapcsolják le a léle-geztet gépet, és hagyják meghalni. Az eset kapcsán az ítéletet hozó bíró nyíltan kifejez-te, hogy nagyon boldog lenne , ha a beteg ezt a szándékát megváltoztatná, de mint ember a kérést teljesen megérti, mint bíró pedig a követelés jogosságát elismerte. Az ítélet: kikapcsolták a lélegeztet gépet.
Mindebbl levonható az, hogy az USA és Kanada területén a betegek joga eldönteni az életfenntartó kezelés elfogadását, vagy ennek a visszautasítását. A mesterséges táplálás visszavonásának kérése nem tekinthet humanus dolognak. Ez azért is van így, mert folyadék nélkül akár 7-10 napig, míg táplálék nélkül  akár 40 napig is életben lehet ma-radni. Kétségtelen, hogy a betegek rossz általános állapota miatt azonban ez az idtartam rövidülhet. A lélegeztet gép kikapcsolása gyakorlatilag fulladásos halálhoz vezet. Ha valaki életében csupán  egy alkalommal félrenyelt, el tudja képzelni, hogy mit is jelenthet egy fulladásos halál. Ha már egyszer napjainkban ennyire eltérbe került az élethez való jog, az emberi méltósághoz való jog, illetve a „jó halál kérdése” , vagy fogalmazhatnánk a halálhoz való jog kifejezéssel is, sem a „ kiéheztetéses halál” sem pedig a fulladásos halál nem takarja a „jó halál” fogalmát. Ezzel szemben ami talán valóban ezt a fogalmat magába foglalná Dworkin szerint egy altató injekció lenne. Nem választhatja  a beteg azonban a gyors és fájdalommentes halált, a halált hozó injekció orvos általi beadását. Ezt a két lehetséget már csak azért is meg kell különböztetni, mert az orvosok semmi-lyen körülmények között sem kötelezhetk arra, hogy halált okozó injekciót szándékosan a betegekbe fecskendezzenek. Az ilyen lehetség engedélyezése is abszurd, hiszen telje-sen szemben áll a Hippokratészi Esküvel. Ráadásul az „orvosok semmilyen körülmények között nem válhatnak  „gyilkossá”- Dworkin szerint
Az amerikai, kanadai gyakorlatban az orvosok csak a beavatkozás megszüntetésével, illetve elmulasztásával  segíthetik halálba pácienseiket.

Az Egyesült Államok jogeseteiben ( hasonló a helyzet Németországban és Dániában is ) az orvosok csak az életfenntartó kezelés beszüntetésével, illetve a kezelés elmulasztásá-val segíthetik a halálba pácienseiket. Kizárólag Hollandiában engedett meg az aktív euthanasia. Ez az oka annak, hogy az Egyesült Államokban számos orvos ellen indult büntet-eljárás, mert közremködtek betegeik öngyilkosságában.
Hatalmas nyilvánosságot kapott Dr. Kevorkian nyugalmazott pathologus esete, aki egy általa elkészített eszközzel segítette halálba a betegeket oly módon , hogy a szerkezetre elhelyezett gomb megnyomásával a készülék halálos dózisú drogot fecskendezett a beteg testébe. A készüléket minden alkalommal a beteg hozta mködésbe, s ily módon az es-küdtszék nem találta a kórboncnokot akit „ Doktor Halálnak” is becéztek bnösnek . Kevorkian doktor neve számos más alkalommal is felmerült , de soha nem sikerült b-nösségét bizonyítani.
Mitchigen államban néhány órával azután, hogy a Legfelsbb Bíróság nem ismerte el alkotmányosságát annak, hogy a betegek saját életük végérl döntsenek súlyos betegség esetén, a Las Vegasi Hatóság egy motel szobában egy ni holttestre talált. A halott n mellett egy cédula hevert „ hívják Dr. Jack Kevorkian ügyvédjét”. A holttest azonosítása-kor kiderült , hogy egy nagyon súlyos immunbetegségben szenved , de még  korántsem terminális állapotú nbetegrl van szó. A nyomozás során kiderült, hogy az elhunyt hosz-szú évek óta már a lakásából sem tudott kimozdulni. Gyakorlatilag mozgásképtelenné vált. A boncolás során kiderült azonban, hogy a beteg nem természetes halállal halt meg, hanem szénmonoxid mérgezés okozta a hölgy halálát. A beteg állapotát tekintve és az eredményt figyelembe véve - amihez még az is hozzájárult , hogy abban az idben több hasonló eset is elfordult- felmerült Dr Kevorkian neve is. A felvetés kapcsán maga az Oaklandi megyei ügyész Dr David  Gorcyca azt nyilatkozta, hogy még ha maga Dr Kevorkian az aki halálba segítette a szenved nt, nagyon nehéz lenne t bármivel is vádolni, hiszen a halál kifejezett oka minden kétséget kizáróan a fulladás volt. Ráadásul ügyes ügyvédje segítségével már korábban is gyztesen került ki az ellene felhozott vá-dak alól.
Korábban egy hasonló eset kapcsán  a Ionia kontra Kevorkian ügyben szintén „Dr. Death „ került ki gyztesen. A tárgyalás során ügyvédje  szabálytalan bírósági eljárásra hivatko-zott, melyet elismertek és  ejtették a vádat Dr. Kevorkian ellen. Ez volt a negyedik eset, amikor sikertelen volt a per  Dr Kevorkián ellen. A vád egy szklerózis  multiplexben szenved 54 éves n öngyilkosságában való segítségnyújtás volt.
Dr Kevorkian legalább 45 esetben segítette halálba a betegeket. Tette ezt annak ellenére, hogy az USA Legfelsbb Bírósága fenntartotta New Yorkban és Washingtonban azt az álláspontját, hogy az élet végét jelent szerek orvosok által történ beadása bncselek-ménynek minsül még abban az esetben is , ha az áldozat teljesen tiszta tudatú volt és csupán azért nem akart tovább élni, mert gyógyíthatatlan betegségben szenvedett.
Hasonlóan nagy vihart okozott Dr. Thimothy Quill new yorki orvos esete.  Dr Quill az USA Legfelsbb Bírósága elé azzal a váddal került, hogy betegeinek halálos gyógyszere-ket adott és elmagyarázta nekik, hogy mennyit kell bevenniük.
Az esküdtszék nem találta bnösnek t sem öngyilkosságban való közremködés vádjá-ban.

Tulajdonképpen mind a két személy esetében elég megdöbbent az esküdtszék azon döntése, hogy az említett vádpontokban nem találta  bnösnek egyik orvost sem. Ez annál is érdekesebb, mivel az élethez való jogot az Egyesült Államok Alkotmánya is mint alap-vet emberi jogot dekralálja. Az aktív euthanasia legalizálására tett egyetlen javaslatot sem emeltek törvényerre, st az ilyen cselekedetet az USA  Legfelsbb Bírósága bn-cselekménynek minsíti.

DÉL-AFRIKAI JOGI BIZOTTSÁG LLÁSFOGLALÁSA


A technika és az orvostudomány rohamos fejldésének eredménye, hogy a betegek élete meghosszabbítható. Sokan közülük ezt  örömmel veszik, míg az igen alacsony életszín-vonalon élk között  elkerülhetetlenül felmerül az a kérdés, hogy a gyógykezelés értel-mes dolog-e,  vagy sokkal inkább teher.

Jelenleg a Dél-Afrikai Köztársaságban a jog nem teszi lehetvé az élet befejezését még akkor sem, ha a beteg a kínoktól szenvedve könyörög, hogy vessenek véget az életének, illetve ha ez irányú kívánalmát korábban kifejezetten kérte volna.

A Dél Afrikai Jogi Bizottság egy lehetséges változatot készített el az elkövetkezend jogi reform végrehajtásához.

•    Meghatározza azokat a körülményeket melyek között törvényes lenne, hogy minden további mesterséges életben tartó kezelést megszakítsanak, amennyiben a beteg élet-funkciói csak mesterséges úton tarthatók fenn, nincs spontán légzése, keringés csak mesterségesen tartható fenn, illetve ha az agyról semmiféle hullámok már nem ve-zethetk le.

•    Lehetséget kíván a jog biztosítani a szellemileg beszámítható, tiszta tudatú betegek számára (amennyiben nyilatkozatot tesznek) ,  hogy mentesüljenek az életfenntartó kezelés alól abban az esetben,  amikor  valamilyen speciális megbetegedés miatt sú-lyosan szenvednek. Abban az esetben  is, ha a kezelés visszautasítása a beteg halálát okozhatja.

•    Az orvosok számára létezne a bizottság elképzelése szerint a jog és egyben köteles-ség is, hogy enyhítsék a terminális állapotú betegek szenvedését.  Kötelesek, ameny-nyiben  a betegnek fájdalma van azt megfelelen csillapítani, a fájdalomcsillapító dózisát szükség szerint növelni, de nem azzal a szándékkal , hogy a betegek életét megszakítsák, hanem azzal a céllal , hogy a szenvedésüket mérsékeljék még azon az áron is, ha a kezelés az élettartam megrövidüléséhez vezet.

•    A bizottság felveti annak a lehetségét is , hogy törvénybe kellene foglalni az orvo-sok azon jogát, hogy beszámítható terminális állapotú betegek megfelel tájékoztatá-sa után a betegek kifejezett kérése esetén legyen lehetségük „lethalis injekció”-t be-fecskendezni.

•        A terminalis állapotú betegek esetében ugyanolyan direktivák elismerését  írná el a törvény a bizottság elképzelése szerint amilyen az USA-ban is érvényben van.

•     Elismert lenne a személynek az ügyvédhez adott meghatalmazása, akinek lehetsége lenne arra, hogy az életfenntartó kezelés megszakításáról, illetve folytatásáról dönt-sön, különös tekintettel arra a helyzetre, ha a beteg szellemileg már nem beszámítha-tó.


•           A bíróságok dönthetnének az orvosi kezelés  megszakítá-
sáról, esetlegesen más kezelési móddal való próbálkozásról, illetve a terminalis álla-potú beteg kezelésének megszakításáról.

Természetesen számos más probléma  is felmerül  ezen kényes kérdés körül, csupán a legfontosabbakat foglalta össze a Dél-Afrikai Köztársaság Euthanasia és a Mesterséges Életfenntartás Jogi Bizottsága.

A fent összefoglalt elképzelésekkel az érintett ország népességének nagyobb része egyet-ért, de bennük is felmerül a kérdés,  hogyan lehet ellenrizni majd a szabályok betartását? Amennyiben a bizottság javaslatait törvénybe foglalják, vajon milyen lehetség lesz a visszaélések elkerülésére?

 AuSZTRÁLIA


Az Észak-Ausztrália  vitatott euthanasiara vonatkozó törvényének módosítását a Parla-ment tagjainak többsége ( 25 képvisel) megszavazta (2/25/96). A törvény-tervezetet,  melyet eredetileg elfogadtak 5/25/95 alatt, szükséges volt módosítani mieltt törvényer-re emelkedett volna azért, hogy bizonyos speciális jogi kérdéseket tisztázzanak. A jog lehetvé teszi az orvosoknak, hogy felírjanak receptre, vagy elkészítsenek és beadjanak halálos szereket betegeknek. Ausztráliában  politikai vita  van  az euthanasiaval kapcsola-tos törvénybe iktatás  területén, nincs összhang a napi orvosi gyakorlat és a törvény kö-zött. Ráadásul az utóbbi idben Monash kutató munkáit helyezték eltérbe a kérdéssel kapcsolatban. Monash az utóbbi idkben új vonalat képez az euthanasiaval kapcsolatos vitában azáltal, hogy publikálta az els Ausztráliára vonatkozó olyan kutatási eredmé-nyeket, amelyek a halálesetek számából kivetítik azon esetek számát, ahol a halál bekö-vetkeztérl az orvos döntött.

Ez volt az els tanulmány a világon, amelyet össze tudtak hasonlítani a Hollandiában elkészített tanulmánnyal, ahol is az euthanasia legalis és a gyakorlatban is alkalmazott. Az eredmény megdöbbent. Az ausztrál orvosok kétszer olyan gyakran oltották ki szán-dékosan az életet, mint holland kollégáik. Fontos még az a tény is, hogy sokkal kisebb a valószínsége annak, hogy a pácienseikkel az elhatározásaikról beszéltek volna.
Az ausztráliai felmérést 3000 orvos bizalmas információja alapján készítették el. Tulaj-donképpen az a végs következtetés, hogy az összes elhalálozás  egyharmadát  az orvo-sok szándékosan idézik el.
A felmérés elkészítésében olyan neves intézetek és személyek  vettek részt, mint a Monash-i  Human Etikai Központ figazgatója, vagy az Orvosi Egyetem professzorai. Nyilatkozatuk szerint „mi azt találtuk, hogy miután az euthanasia megengedetté vált a gyakorlatban, szabadon alkalmazzák az orvosok anélkül, hogy  a betegek hozzájárulását kérnék”.
Tény , hogy ez a felmérés azt a horrornak is beill számadatot  találta, hogy a nem önkén-tes euthanasia  (a halál valamilyen letális drog beadásának az eredménye a beteg hozzájá-rulása nélkül)  ötször magasabb Ausztráliában mint Hollandiában. Ez azt az érzést kelthe-ti a tanulmányt olvasóban, hogy az orvosok egy olyan országban dolgoznak, ahol a tör-vény nem tiltja az euthanasiát, illetve az élet befejezését törvényi szabályozás által, vagy pedig vétkes lenne az orvos, ha a halál elhatározásáról beszélne a betegével. Természete-sen ez nem így van, hiszen Ausztráliában is az ügyész emberölés miatt vádat emel, amennyiben  bebizonyosodik, hogy a beavatkozáshoz a beteg nem járult hozzá, illetve nem lett felvilágosítva.
A tanulmány utolsó mondatának a megállapítása is nagyon találó: az euthanasia kivitele-zése sokkal egyszerbb Ausztráliában , mint Hollandiában. Ennek oka a sokkal kisebb kontroll és ellenrzés, az írásos dokumentumok nem megfelel ellenrzése, valamint hogy nincs jelentési kötelezettség az ügyészség felé esetrl-esetre.

Ausztráliában a „palliative  care szolgálat” igen jól mködik valamennyi államban. Az alkalmazottak felkészültek arra, hogy megfelel segítséget adjanak mind a haldokló, mind pedig a család számára. Ez a szolgálat egyaránt elérhet a kórházban fekv, illetve az otthon kezelt betegek számára. A szolgáltatás célja, hogy addig segítse a rászorultakat ameddig csak lehetséges, megfelel terápiát adjon a szenvedés csökkentéséhez. A Palliative Care  szolgálat a „ Foundation for Human Developement” keretein belül m-ködik.
Sajnálatos módon még Ausztráliában sem terjedt el széleskör ismeret a haldokló bete-gek modern gondozási lehetségérl (ezt hívjuk palliative care-nek).




 
 
   
Back Top