| A munkaviszony létesítése- a munkaszerződés |
|
|
|
A Munka tv. 1. §-át követő magyarázatban már korábban részletesen
kifejtettem a foglalkoztatásra irányuló jogviszonyok (pl. a munkaviszony, a
megbízási, a vállalkozási jogviszony) jellemző sajátosságait és különbségeit.
Utaltam arra, hogy a foglalkoztatók gazdasági okokból, a munkabérfizetéshez
kötődő egyéb járulékfizetési kötelezettség elkerülése, valamint a Munka tv.
egyes rendelkezéseinek (pl. felmondási védelemre vagy a rendkívüli
munkavégzésre, a heti pihenőidőre vonatkozó szabályok) kijátszása érdekében az
egyébként munkaviszony jellegű foglalkoztatásra is sok esetben megbízási vagy
vállalkozási szerződést kötnek. Ezekben a szerződésekben azonban gyakran
megtalálhatók olyan sajátos elemek, például: a munkaidő kezdete, vége, túlóra
elszámolása, a szabadságos napok száma, amelyekből arra lehet következtetni,
hogy a felek között munkaviszony jött létre és a megkötött szerződés ebből
kifolyólag ún. színlelt szerződésnek minősül.
A szerződés típusát elnevezésétől függetlenül az összes körülményre
tekintettel kell megítélni. A törvény meghatározza továbbá, hogy melyek azok a
szempontok, amelyek figyelembe vétele, illetve vizsgálata segít megállapítani a
szerződés ténylegesen létrejött típusát.
A különféle jogviszonyok sajátosságaira tekintettel, a felek a
jogszabályi keretek között szabadon dönthetnek a szerződés tartalmáról, azonban
a választott szerződés tartalma az adott szerződés típusra vonatkozó
jogszabályi előírásokkal nem lehet ellentétes.
A foglalkoztató és a részére munkát végző személy között létrejött
jogviszony minősítésére a munkaügyi ellenőrzést végző felügyelők jogosultak.
A munkavállaló és a munkáltató közötti
munkaviszony - ha törvény másként nem rendelkezik - munkaszerződéssel jön
létre. Lényeges szabály, hogy a munkaszerződést írásba kell foglalni. A
munkaszerződés írásba foglalásáról a munkáltató köteles gondoskodni. Az írásba
foglalás elmulasztása miatt a munkaszerződés érvénytelenségére csak a
munkavállaló - a munkába lépést követő harminc napon belül - hivatkozhat.
A
munkaszerződés megkötése során különösen ügyelni kell az alábbiakra:
- a munkaviszony munkaszerződéssel jön létre, így akár az egynapos,
illetve bármilyen rövid időtartamra szóló munkavégzésre vonatkozó
munkaszerződést is írásba kell foglalni. (Kivételt képez ez alól az alkalmi
munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatás).
-
a munkaviszony kizárólag törvény rendelkezése alapján - a munkáltató egyoldalú
jogi aktusával, - azaz pl. kinevezéssel, választással is létesülhet, melynek
érvényességi kelléke a munkavállaló elfogadó nyilatkozata, aláírása is
szükséges.
-
ha a munkaszerződés létesítése hatósági engedélyhez kötött, akkor a
munkaszerződést csak az engedély beszerzését követően lehet megkötni. E szakasz
beiktatását indokolta egyrészt hogy a 16 éven aluli fiatal munkavállaló
alkalmazásához gyámhatósági engedély szükséges, másrészt a külföldi
munkavállalók magyarországi foglalkoztatásához előzetes be kell szerezni a
munkaügyi központ engedélyét.
-
a munkaszerződés írásba foglalásáról a munkáltatónak kell gondoskodni.
-
a munkaszerződés nemcsak a kollektív szerződéssel, hanem jogszabállyal sem
állhat ellentétben, kivéve, ha a munkavállalóra kedvezőbb feltételt állapít
meg.
A munkaszerződésben a felek
bármely kérdésben megállapodhatnak. A munkaszerződés jogszabállyal, illetve
kollektív szerződéssel ellentétben nem állhat, kivéve, ha a munkavállalóra
kedvezőbb feltételt állapít meg
A
munkaszerződés kötelező tartalmi
elemei, amelyben a feleknek feltétlenül meg kell állapodniuk:
- a személyi alapbérben:
személyi alapbért időbérként kell meghatározni, - órabér, napibér, havibér -,
melynek összege teljes munkaidő esetén a minimálbérnél, garantált bérminimumnál
kevesebb nem lehet; az alapbér összegszerűsége mellett rögzíteni szükséges,
milyen időtartamú munkavégzés kötődik hozzá; a személyi alapbérben
teljesítménybérezés esetén is meg kell állapodni, de ha a teljesítmény
követelmény teljesítése nemcsak a munkavállalón múlik, akkor garantált bér
megállapítása is kötelező.
- a munkakörben: a konkrét
munkakör megjelölése, amit köteles a munkavállaló elvégezni, mert például ennek
ismeretében lehet vizsgálni a szakmai, egészségügyi alkalmasságot; 2006. január
1-jétől hatályos új rendelkezés szerint a munkáltató a munkaköri feladatokról
és a munkakör betöltéséhez szükséges iskolai végzettségről a munkaszerződés
megkötésekor, de legkésőbb az ezt követő 30 napon belül köteles a munkavállalót
tájékoztatni. A munkakör betöltéséhez szükséges iskolai végzettség ismerete
abból a szempontból is fontos, mert a garantált bérminimumot ennek függvényében
kell a munkavállalónak biztosítani. A munkaügyi ellenőrök is a munkakör és az
iskolai végzettség pontos ismeretében tudják a munkabérre vonatkozó szabályok
betartását ellenőrizni. A munkakör betöltéséhez szükséges iskolai végzettségről
való tájékoztatás akkor maradhat el, ha a munkakört és a végzettséget
jogszabály határozza meg, [pl. a 37/1996. (X. 18.) NM rendelet szerint
gyógymasszőri munkakörbe csak középfokú iskolai végzettséggel és gyógymasszőr
vizsgával rendelkező személyt lehet alkalmazni].
- a munkavégzés helyében: a
munkaszerződésben rögzíteni kell, hogy állandó, vagy változó munkahelyre
került-e a munkavállaló felvételre; értelemszerű megjelölést kell használni,
pl. székhely, telephely címe, közigazgatási terület konkrét megnevezése, az
ország meghatározása, ha a munkavállalót tartósan külföldön szándékoznak
foglalkoztatni. Változó munkahely esetén a munkavégzés helye az, ahova a
munkavállalót munkavégzésre beosztották.
- a felek nevét (ez alatt
értjük egyrészt a munkáltató pontos nevét, megnevezését, melynek a
cégnyilvántartásban, illetve egyéb hatósági nyilvántartásban szereplő név felel
meg, másrészt a munkavállaló nevét),
- a felek munkaviszony
szempontjából lényeges adatait. A Munka tv. a lényeges adatok körét nem
nevesíti, de ezeknek tekinthető a felek azonosítására alkalmas adatok, pl. a
munkáltató székhelye, a nyilvántartásba vevő cégbíróság megnevezése,
cégjegyzékszáma, illetve a munkáltató egyéb nyilvántartási száma, vagy a
munkavállaló esetén személyi adatai, adószáma, TAJ száma, lakhelye stb.
Természetesen a munkaszerződésben más kérdésekben is (pl. próbaidő
kikötése, bérpótlékok, túlóraátalány, munkavégzés kezdete ill. vége,
felmondási, felmentési idő, többlet-végkielégítésben) meg lehet állapodni,
aminek különösen olyan munkáltató esetében van nagy jelentősége, ahol kollektív
szerződés megkötésére nem került sor. Kollektív szerződés hiányában ugyanis a
munkaszerződésben jelenhetnek meg a felek szándékát tükröző speciális
szabályok.
A munkáltató tájékoztatási kötelezettsége:
A 91/533/EGK irányelvvel összhangban meghatározásra került, hogy a
munkaszerződés megkötésével egyidejűleg miről köteles tájékoztatást adni a
munkáltató. Ezek olyan lényeges, a napi munkavégzéshez kötődő információk, amelyek
pontos megismerésével esetleg számos jogvita elkerülhető. 2006. január 1-jétől
a munkáltató tájékoztatási kötelezettsége kiegészült azzal, hogy a munkáltató
arról is köteles tájékoztatni a munkavállalót, hogy működik-e üzemi tanács,
illetve üzemi megbízott, központi üzemi tanács a munkáltatónál.
A fentiek alapján tehát ügyelni kell arra, hogy a munkaviszony a
munkaszerződés megkötésével jön létre, és a munkáltatót széleskörű
tájékoztatási kötelezettség terheli. Nem kell alkalmazni e szabályokat akkor,
ha alkalmi munkavállalói könyvvel történik a foglalkoztatás. Ennek lényege,
hogy nem szükséges a munkáltatónak és a munkavállalónak a Munka tv. szerinti
munkaszerződést megkötnie, hanem a törvényben meghatározott rövid időtartamú
foglalkoztatások esetén elegendő az alkalmi munkavállalói könyv megfelelő
kitöltése és aláírása, illetve a napi munkavégzéshez és bérfizetéshez kötődő
közteherjegyek beragasztása és érvényesítése.
Szerző: dr. Banai Krisztina
Lektorálta: dr.
|


